A FoundeverTM   1999 óta jelen van a magyar piacon, ahol a társaság először SYKES néven kezdte meg működését. A Sitel Group 2021-ben felvásárolta a a SYKES-t, így a csoport a három legnagyobb ügyfélszolgálati szolgálatatók egyike lett világszinten. A vállalat március óta Foundever néven működik itthon és világszerte.

Magyarországon a cég több, mint 300 szakembert foglalkoztat, akik több mint 25 nyelven segítik a főként a technológiai, szórakoztató elektronikai, kiskereskedelmi és egészségügyi szektorban tevékenykedő ügyfeleket. A magyarországi iroda kiemelt szolgáltatásai közé tartozik az ügyfélszolgálat, a technikai támogatás, a helpdesk, a back-office feladatok feldolgozása.

Az intézményükbe látogatókat teljes munkaidős álláslehetőségről szeretnénk tájékoztatni, amely cégünknél szlovén nyelvű ügyfélszolgálati munka ellátását jelenti. Cégünk alapos szakmai felkészítést, kellemes környezetet, változatos feladatokat, a próbaidő leteltével cafetériát, karrier- és home office lehetőséget biztosít munkatársainak, emellett a külföldről érkező munkatársak részére támogatást nyújtunk a költözéshez, illetve a hivatalos ügyek intézésében is. Érdeklődni és  jelentkezni a következő elérhetőségen lehet: 

Gaál Viktória

HR Manager

Foundever Közép-Európa Kft.

1134. Budapest, Váci út 43.5.emelet

Tel: +36-1-382-1021     

e-mail: karrier@connect.foundever.com


Az Országos Szlovén Önkormányzat Hivatala (9985 Felsőszölnök, Templom út 8.) pályázatot hirdet adminisztratív munkakör 2023. 06.05.-tól történő betöltésére. További információk a 06-94-534-024 telefonszámon. (LETÖLTÉS)


Pályázati kiírás Kühár Emlékház (Szlovén Tájház) intézményvezetői beosztás ellátására (LETÖLTÉS)


Vezetési program (LETÖLTÉS)


Apátistvánfalvi Kéttannyelvű Általános Iskola és Óvoda intézményvezető pályázat (LETÖLTÉS)