Az Országos Szlovén Önkormányzat tisztelettel köszönti az általa fenntartott köznevelési intézmények munkatársait és intézményvezetőit a 2023/2024. tanév első napján. Köszönjük az együttműködés lehetőségét és bízunk annak hosszútávúságában.

Köszöntjük mindhárom óvodánkban és mindkét iskolánkban a szlovén nemzetiségi nevelésben résztvevő gyermekeket. Érezzétek jól magatokat intézményeinkben!


A Kossics József Kétnyelvű Általános Iskola és fenntartója, az Országos Szlovén Önkormányzat az intézmény 2023. június 20-i tanévzáró ünnepségén gratulált Glanz Lászlónénak azon alkalomból, hogy 60 éve szerzett tanító diplomát a Budapesti Tanítóképző Intézetben. Az elismerő gyémánt oklevelet az ELTE Tanító,- és Óvóképző Kara állította ki, Treiberné Doncsecz Ildikó intézményvezető pedig méltató szavai kíséretében, jó egészséget kívánva adta át Erika néninek.


VIII. Németh László műfordítói tábor – szlovén műhely

Az alábbi linkre kattintva elérhető a tábort bemutató rövid videó:



Felhívás – „MAGYARORSZÁGI SZLOVÉNEKÉRT DÍJ”

Felhívás

Melléklet


Rábavidéki szellemjárás

November 3-án délelőtt rábavidéki nyugdíjasok egy csapatával közösen járta végig a Muraba Európai Területi Társulás a közelmúltban bemutatott mesefüzet szerinti “szellemek útját” és fedezett fel még sokak számára is rejtett helyszíneket. A felsőszölnöki állomás során az Országos Szlovén Önkormányzat székházában a szervezet elnöke köszöntötte a csoportot. A résztvevők egy tartalmas és meseszerű élményekkel teli napot tölthettek el, bebarangolva a Rábavidék minden települését.