KKV PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁS DOKUMENTUMAI

Beszámoló

Számlaösszesítő

Számla, egyéb számviteli bizonylat összesítő


Tájékoztatjuk a tisztelt Pályázókat, hogy a „Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidék területén” tárgyú pályázati kiírás 2022. év decemberében az alábbiak szerint módosításra került.

A)               A pályázati kiírás „3.3. A támogatás igénybevétele” című pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„3.3. A támogatás igénybevétele

A Támogató a támogatás összegének 100%-át előlegként, a Támogatói Okirat hatálybalépését és a biztosíték Kedvezményezett általi rendelkezésre bocsátását követő 30 napon belül átutalja a Kedvezményezett számára.”

B)                A pályázati kiírás „3.4 A saját forrás mértéke, formája, igazolása” című pontjának harmadik bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„3.4 A saját forrás mértéke, formája, igazolása

A saját forrás teljes összege meglétének, illetve szerkezetének (önerő, hitel, egyéb forrás mértéke) igazolására a Pályázó nyilatkozatának becsatolása szükséges a pályázat benyújtásakor. Amennyiben a saját forrás hitelt is tartalmaz, abban az esetben hitelígérvény, hitelszerződés vagy a pályázó vonatkozó hitelfelvételre vonatkozó nyilatkozata is csatolandó a pályázathoz. Hitel igénybevétele esetén a Kedvezményezettnek a hitelszerződést legkésőbb a szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásával egyidejűleg meg kell küldenie a Támogató számára.”

C)               A pályázati kiírás „5.2. A pályázat műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások” pontjának a1) alpontja harmadik felsorolása az alábbi mondattal egészük ki:

–          ………………. 100% előleg igénybevétele esetén a projekt megvalósításához szükséges engedélyeket legkésőbb a szakmai és pénzügyi beszámolóval együtt be kell nyújtani a Támogatóhoz.

D)               A pályázati kiírás „9.4. A támogatás visszavonása, visszafizetése” pontjának első bekezdésében rögzített harmadik felsorolási pont helyébe az alábbi rendelkezés lép:

–       a projekt megvalósításához szükséges engedélyeket legkésőbb a szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásával egyidejűleg nem küldi meg a Támogató számára;

E)                A pályázati kiírás „9.4. A támogatás visszavonása, visszafizetése” pontjának első bekezdésében rögzített tizenegyedik felsorolási pont helyébe az alábbi rendelkezés lép:

–       a támogatás felhasználásáról készült szakmai és pénzügyi beszámoló határidejét a Kedvezményezett elmulasztja, vagy beszámolási kötelezettségét nem megfelelően teljesíti;

F) A pályázati kiírás „10.2.1. Szakmai és pénzügyi részbeszámoló” pontja törlésre kerül.

Kérjük, hogy a projektek megvalósítása során a módosított kiírásban foglaltak szerint járjanak el.

A projektek megvalósításához sok sikert kívánunk!

LETÖLTÉS


Az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke és a Szlovén Országgyűlési Szószóló örömmel tájékoztatja a közvéleményt, hogy a szlovén Rába-vidék térségfejlesztési programja keretében kiírt, a „Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidék területén (2021)”című pályázat révén 24 db, a szlovén Rába-vidéken székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozás által eszközberuházásokra és/vagy telephelyfejlesztésekre elnyert mindösszesen: 155,85 millió forint folyósítása 2022 decemberében realizálódott.

A támogatás lehetőséget biztosít a nyertes mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára gépek, berendezések vásárlására, amellyel tevékenységük hatékonyságát, színvonalát, vagy termékeik, szolgáltatásaik körét bővítik, illetve telephelyük felújítására, korszerűsítésére, energiahatékonyságuk-javítására, melynek révén termelési feltételeik javulnak, telephely fenntartási költségeik és környezetterhelésük csökkenhet.

Kifejezetten pozitívan értékeljük, hogy a nyertes vállalkozók már megkezdték vagy végre is hajtották a projektek kivitelezését.

A program eredményességében a szlovén nemzetiségi szervezeteken kívül kiemelt szerepe volt a Miniszterelnökség Területfejlesztési, Tervezési és Támogatási Főosztályának!

Köszönjük, hogy munkájukkal, vállalkozási tevékenységeikkel hozzájárulnak a szlovén Rába-vidék gazdasági fejlődéséhez, a munkavállalók helyben tartásához!


A „Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidék területén (2021) ”című pályázati kiírás keretében 24 db a szlovén Rába-vidéken székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozás által eszközberuházásaikra és/vagy telephelyfejlesztésükre elnyert 155,85 millió forint összeg hatékony felhasználásához sok sikert kíván a támogatási és döntéshozatali eljárás bonyolításában közvetlen módon érintett Országos Szlovén Önkormányzat.

Kívánjuk, hogy az elnyert támogatások révén megvalósuljanak az Önök vállalkozása és a szlovén Rába- vidék fejlődése számára is kiemelten fontos beszerzések; mellyel tevékenységük hatékonyságát, színvonalát, vagy termékeik, szolgáltatásaik körét bővítik, illetve telephelyük felújítására, korszerűsítésére, energiahatékonyságuk-javítására is sor kerüljön, melynek révén termelési feltételeik javulnak, telephely fenntartási költségeik és környezetterhelésük csökken.

Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke


„Tisztelt Pályázók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Varga Mihály miniszter úr szakmai értékelés alapján döntést hozott a „Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidék területén (2021)” című Pályázati Kiírásra benyújtott pályázatok tekintetében. Ennek értelmében 24 db szlovén Rába-vidéken székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozás nyert el 155,85 millió forintot eszközberuházásaikra és/vagy telephelyfejlesztésükre. A támogatás lehetőséget biztosít a nyertes mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára gépek, berendezések vásárlása, amellyel tevékenységük hatékonyságát, színvonalát, vagy termékeik, szolgáltatásaik körét bővítik, illetve telephelyük felújítására, korszerűsítésére, energiahatékonyságuk-javítására, melynek révén termelési feltételeiket javulnak, telephely fenntartási költségeik és környezetterhelésük csökkenhet. A támogatott pályázatok listáját a csatolt táblázatban közöljük.

2022.május 17.”

Támogatott pályázatok listája (LETÖLTÉS)


„Tisztelt Pályázók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a  „Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidéken” c. pályázati kiírás 2021.december 2-án zárul, ezt követően nem lesz lehetőség a pályázatok benyújtására.

2021.december 2.”


Tisztelt Pályázók!

Felhívjuk a szíves figyelmüket, hogy a Pályázati kiírás 6.3. pontja alapján:

Ha a támogatott tevékenység után a Kedvezményezettnek ÁFA fizetési kötelezettsége keletkezik, a Kedvezményezett elszámolhatja a támogatott tevékenység rendeltetésszerű elvégzése során a Kedvezményezettre áthárított vagy az általa fizetendő ÁFA teljes összegét, kivéve ha a Kedvezményezett az előzetesen felszámított vagy a termék beszerzése, a szolgáltatás igénybevétele után általa fizetendő ÁFA levonására jogosult. Ebben az esetben a Kedvezményezett az ÁFA fizetési kötelezettségét nem számolhatja el. A pályázat benyújtásakor a Pályázónak nyilatkoznia kell az ÁFA levonási jogáról.

A pályázatban szereplő beruházás költségvetését úgy kell megtervezni, hogy az megfeleljen a Pályázóra vonatkozó ÁFA elszámolási szabályoknak.”

A fentiekből következően a pályázati adatlap 3.3. pontját, tehát a projekt költségvetését annak figyelembe vételével kell megtervezni az ÁFA visszaigénylésére, levonásra nem jogosultak számára, hogy maximum a bruttó összeg 70%-át igényelhetik.


Értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy az eddig beérkezett pályázói észrevételek, tisztázó kérdések megvizsgálása után a Pénzügyminisztérium a pályázati feltételek könnyítése, és az egyértelműség érdekében egy további esetben módosította a SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021 azonosító számú, 2021. november 2-án meghirdetett Pályázati Kiírást. A módosítások értelmében a Pályázati Kiírás 18.oldalán található 6.2 Fajlagos értékekre vonatkozó előírások  közül törlésre került a következő feltétel:

„ Abban az esetben, amennyiben a támogatást igénylő vállalkozás rendelkezik már 3 lezárt üzleti évvel, úgy az utolsó 3 lezárt üzleti évi árbevételének átlagának meg kell haladnia a jelen Pályázati Kiírás keretében nyújtott szolgáltatások összegének értékét. Amennyiben nem rendelkezik 3 lezárt üzleti évvel, úgy az utolsó üzleti év a mérvadó.”

Kérjük a továbbiakban pályázataikat ennek figyelembevételével dolgozzák ki.

Szlovén_KKV_Palyazati Kiiras_mod_1109


Tisztelt Pályázó!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a beérkezett pályázói kérdések alapján a mai napon a korábban feltöltött „GYIK„ táblázat frissítésre került. Kérjük a Pályázati Adatlap kitöltése során a Pályázati Kiírásban és a GYIK dokumentumban foglaltak figyelembevételével járjanak el.

2021. november 2.


Tisztelt Pályázók!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a „Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidék területén” c. pályázati kiírás, a felkészülési időt követően, 2021. november 2-án megnyílt. A pályázati adatlapok és kapcsolódó dokumentumok benyújthatók a rabavidek@pm.gov.hu e-mail címen.

A pályázat benyújtásához a kitöltött Pályázati Adatlapot PDF és WORD formátumban, valamint a szükséges mellékleteket PDF formátumban a rabavidek@pm.gov.hu  e-mail címre szükséges egyidejűleg megküldeni.

A pályázat benyújtása érvényességének feltétele, hogy a letöltött és cégszerűen aláírt 2 db nyilatkozat (Nyilatkozat a pályázat benyújtásáról és Nyilatkozat támogatási jogviszonyhoz) eredeti példányait a pályázó a Pénzügyminisztérium Területfejlesztési Tervezési Főosztály ( 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.) részére postai úton eljuttassa.

A pályázati dokumentáció benyújtásának határideje:

•             a Pályázati Adatlap, a szükséges mellékletek csatolása, valamint a 2 db nyilatkozat PDF formában való megküldése legkésőbb a pályázati kiírás meghirdetését követő 30. nap , vagyis 2021.december 2. 24:00 óra;

•             a 2 db nyilatkozat postára adásának határideje az elektronikusan megküldött pályázati dokumentáció megküldését követő munkanap 24:00 óra.

A fenti határidők elmulasztása jogvesztő.

A Pályázók a Pályázati Kiírással kapcsolatos további információkat kérhetnek rabavidek@pm.gov.hu e-mail címen, továbbá az Országos Szlovén Önkormányzat munkatársaitól.

2021. november 2.


Tisztelt Pályázók!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a beérkezett pályázói kérdések alapján összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a pályázati kiírással kapcsolatban egy un. „GYIK„ táblázat formájában, melyet az alábbi linken tölthetnek le. Kérjük a Pályázati Adatlap kitöltése során a Pályázati Kiírásban és a GYIK dokumentumban foglaltak figyelembevételével járjanak el.

2021.október 28

SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021_GYIK_1102


Tisztelt Pályázók!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a beérkezett pályázói észrevételek alapján a Pénzügyminisztérium két helyen pontosította a 2021. november 2-án nyíló Pályázati Kiírást, melyek alapján;

1.        A 4.1. pontban a pályázók köre pontosításra került. A pontosítás egyértelművé teszi, hogy

„Mind telephely korszerűsítésre irányuló fejlesztés, mind eszközbeszerzésre irányuló pályázat esetén  a Pályázó 100%-os tulajdonában lévő ingatlanon (egy megvalósítási helyszínen) vagy bérlemény területén valósíthatja meg fejlesztését. Nem saját tulajdon (bérlemény) esetén, a harmadik fél tulajdonában lévő ingatlanra vonatkozóan a pályázónak rendelkeznie kell  legalább a fenntartási időszak végéig hatályos, a megvalósítási helyszín egészére vonatkozó bérleti szerződéssel, valamint tulajdonosi hozzájárulással a fejlesztésre vonatkozóan „

2.       Az 5.1. pontban a Támogatható tevékenységek köre szintén pontosításra került az alábbiak szerint:

„5.1.1. A pályázat keretében önállóan támogatható tevékenységek

A)     Új eszközök, gépek (beleértve az N és O jármű kategóriába tartozó, áruszállító gépkocsikat is) beszerzése, melyek a Pályázó vállalkozás tevékenységét segítik és a Pályázó főtevékenysége vagy melléktevékenysége keretében létrehozott termék előállításához vagy szolgáltatás nyújtásához ténylegesen szükségesek.

2021. október 28.

SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021_Módosított pályázati kiírás

SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021_Módosított pályázati adatlap


Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidék területén (SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021)” című Pályázati Kiírás

A mai napon a Pénzügyminisztérium 150 millió forintos keretösszeggel meghirdeti a „Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidék területén (SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021)” című Pályázati Kiírást.

A Pályázati Kiírás keretében lehetőség nyílik pályázatok benyújtására  a szlovén Rába-vidék területén (Vas megye Szentgotthárdi járásában 7 településen (Alsószölnök, Apátistvánfalva, Felsőszölnök, Kétvölgy, Orfalu, Szakonyfalu, Szentgotthárd)) székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozások számára  új eszközök, gépek beszerzése és/vagy meglévő telephelyek fejlesztésére, korszerűsítésére 1,5 – 25 m Ft támogatási igénnyel.

A vállalkozások telephelyének korszerűsítése, bővítése és a szükséges termelő eszközök beszerzése mellett a Pályázati Kiírás lehetővé teszi a beruházások megvalósításához szükséges szakmai szolgáltatások igénybevételéhez, a migrációs fejlesztésekhez, a betanításhoz, a szállításhoz és üzembe helyezéshez, az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésekhez, illetve az információs technológia-fejlesztéshez kapcsolódó költségek elszámolását is bizonyos feltételek mellett.

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása a szlovén Rába-vidék területén (SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021)” című pályázati kiírásra a támogatási kérelmeket 2021. november 2-tól nyújthatják be a pályázók a rabavidek@pm.gov.hu e-mail címen. A pályázatok benyújtására 30 nap áll rendelkezésre.

A pályázati dokumentációt a Pénzügyminisztérium (http://www.kormany.hu/penzugyminiszterium illetve    https://regionalispolitika.kormany.hu/szloven-raba-videk-program  )  és az Országos Szlovén Önkormányzat honlapjáról (https://slovenci.hu) lehet letölteni.

A pályázat benyújtásához a kitöltött és aláírt Pályázati adatlapot PDF és Wordvalamint a szükséges mellékleteket PDF formátumban a rabavidek@pm.gov.hu e-mail címre szükséges egyidejűleg megküldeni.

A pályázat benyújtása érvényességének további feltétele, hogy a letöltött és cégszerűen aláírt 2 db nyilatkozat (Nyilatkozat a pályázat benyújtásáról és Nyilatkozat támogatási jogviszonyhoz) eredeti példányait a pályázó a Pénzügyminisztérium Területfejlesztési Tervezési Főosztály ( 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.) részére postai úton eljuttassa. (A nyilatkozatokat a pályázat elektronikus benyújtásakor is mellékelni kell PDF formátumban.)

A pályázatban felmerült szakmai kérdések kapcsán egyrészt közvetlenül az Országos Szlovén Önkormányzathoz fordulhatnak, emellett kérdéseiket feltehetik a rabavidek@pm.gov.hu e-mail címen is.

Sikeres pályázást kívánunk!

2021.október 19.


Kapcsolódó dokumentumok:

SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021_pályázati kiírás PDF formátumban

SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021_pályázati adatlap word formátumban

SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021_Összevont nyilatkozat minta word formátumban

SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021_Nyilatkozat minta a pályázat beadásáról

SZLOVEN_RABAVIDEK_KKV_2021_Támogatói Okirat_mellékletekkel